2014. március 4., kedd

Érkezés utáni tréning és Málta Karnevál :)

Minden friss önkéntesnek kötelezően részt kell vennie egy pár napos tréningen. Ilyet évente talán 3-4 alkalommal tartanak.
Kb. 25 fős társaság gyűlt össze, fiúk-lányok. Van, aki már hónapok óta itt van, néhányan csak múlt héten érkeztek, pont a képzés előtt. Szerencsére én már előzőleg találkoztam egy-két emberrel, így nem volt mindenki teljesen ismeretlen. Bár így is hamar feloldódott a társaság.
Nagyjából reggeltől estig folyamatosan "képeztek minket" :), mindenféle feladatokat kaptunk. Részletekbe nem megyek bele, igazából az egésznek az a lényege, hogy teljes, átfogó képet kapjunk erről az egész önkéntes programról, letisztuljon bennünk a kép, hogy miért is vágtunk bele, hova szeretnénk általa eljutni, illetve megismerkedjünk a többiekkel, akik az országban vannak.
Nagyon jófej volt mindenki, már szervezés alatt is van egy közös vasárnapi kirándulás. Persze hulla fáradtan jöttünk el, nem sokat aludtunk a három éjszaka alatt :)

Sikerült egy időben szervezni a tréninget a Málta Karnevállal, aminek senki nem örült, nyilván mindenki szeretett volna menni. Így vasárnap d.u. úgy döntöttünk, hogy hazafelé megnézzük, mi zajlik Vallettában. Én bevallom csalódtam, valami nagyon tradicionális karnevált vártam. Nem volt az, sőt! :) Hatalmas színes figurák az autókon, amiket végigvittek az utcákon, borzalmas zene, bokáig érő szemét. Szóval részemről nem nagy gond, hogy lemaradtam a "javáról". Persze lehet, hogy napközben  voltak érdekes programok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése