Üzenet Anyukámtól

Hmmm... Érdekes dolog történt :)

Kezdem azzal a ténnyel, hogy Anyukámról azt kell tudni, hogy Ő igazából egy valódi Tündér! Mindkettőnknek júliusban van a születésnapja. (Most jön az "érdekes dolog" rész.:)) Mivel idén távol voltunk egymástól, képaslappal köszöntöttük a másikat. Nagyot mosolyogtunk, mikor kibontottuk a borítékokat - én pillangósat küldtem Neki, és meglepetésünkre a többszázas nagyságrendű választékból Ő is pillangósat választott nekem.

Amit én kaptam, abban nyomtatott üzenet is volt. Anya mindig olyat választ, amivel kicsit "csak hozzám" tud szólni, és a saját szavaival is kiegészíti, amitől még személyre szólóbb lesz az egész. Idén (vagyis most már tavaly:)) szerintem nem is gondolta, hogy mennyire megérint ez a néhány sor, és milyen intenzíven átélem majd a leírtakat. Persze nyáron még nekem sem volt elképzelésem róla! Százszor is elolvastam, azt kívánva, bárcsak így lenne minden... Aztán így lett :)

A nyomtatott rész:

"Ha tehetném, álmot küldenék Neked,

ezernyi színes szárnyú pillangót.

Már látom is, ahogy körberepdesnek

a szívárvány minden színében pompázva...

Lebbenjenek kezedre, szádra,

pihenjenek meg alvó arcodon

és simítsák mégszebbé életed.

Majd amikor felébredsz 

és egy mély lélegzetet veszel,

megízleled az elmúlt év ízét,

és megérzed a következő év csodáját.

Kívánom, hogy megannyi álmod váljon valóra!"

(kép forrása: http://aslikolcu.deviantart.com/art/Make-Me-a-Butterfly-293499252)

Mit is várok ettől az egy évtől?

Hm... Lehet, hogy túl sokat...?!

Kezdem azzal, hogy nem úgy indulok neki, mint egy kalandnak. Mint egy bulizós kalandnak. Abból már azt hiszem jutott elég, szép volt, jó volt, elég volt. Persze semmi jónak nem vagyok elrontója, ha esetleg belefutunk egy jó kis szórakozóhelybe, akkor nem fogok elszaladni! :) De mindenki tudja, hogy mennyit járok bulizni (na ugye! hát pont kb. egyszer évente), szóval nahh... erről ennyit :)

Sokkal többet várok azonban más téren. Azt remélem, a 2014-es év egyfajta belső utazás lesz, az önmegismerés útján. Ezen már elindultam egy ideje, és rajta is leszek életem végéig, mert ugye folyamatosan változunk, felismerünk, megismerünk, elismerünk stb. Sosincs vége - ezért olyan izgalmas és változatos, főleg, ha az ember tudatosan éli meg! :)

Itt van még egy rövid lista, ami szintén "elvárásként" szerepel a máltai tapasztalatot illetően:

- Nem csak az önismeretet tartom nagyon fontosnak, hanem saját magunk elfogadását is, hiszen a kettő össze tartozik. Nekem utóbbin azt hiszem többet és nagyon keményen kell dolgoznom, mert a 27 év alatt három napnál hosszabb időre szerintem még nem sikerült megbékélnem magammal... Siralmas tudom, de őrülten zavar, így elkezdtem ezzel is tudatosan foglalkozni :) (állati nehéz basszus...)

- Az előbbivel összefügg az önbizalmam növelése. Abban bízom, hogy a centerben uralkodó szemlélet nem csak a gyerekeknek, de nekem is segít ebben. Úgy érzem azáltal, hogy egyszerre több álmom megvalósul és olyat fogok csinálni, ami igazán érdekel, ráadásul a szívemhez közel álló környezetben, eredményesebb lesz ez a folyamat. Persze ezen elsősorban saját magamnak kell "agyban" dolgozni, de mindenképpen hozzájárulnak a környezeti tényezők is.
Különben ehhez még annyit hozzáfűznék, hogy nem sokkal ezelőttig állandóan arra igyekeztem fényt deríteni, hogy miért nincs önbizalmam. Mi okozhatta, hogy eltűnt?! (Ha egyáltalán volt...?!) Hova lett? Aztán már kezdtem ettől begolyózni... és végre rájöttem, hogy nem az a lényeg, miért nincs. A fontos az, hogy felismertem, hogy engem zavar a hiánya, és azon kell munkálkodni, hogy megint része legyen az életemnek (ez most úgy hangzott mintha valami szerelmi kapcsolatról beszélnék haha... bár ha lenne önbizalmam annyira megörülnék neki, hogy biztos beleszeretnék :))

- Szeretnék megtanulni a jelenben élni, élvezni a pillanatot. Már unom, hogy állandóan a múlton bánkódom (minek csináltam ezt, miért nem mentem oda, minek szántam arra a hülyére olyan sok időt blabla) vagy -ez mondjuk gyakoribb- a jövőtől való 'rettegés', az aggódás tölti ki minden gondolatomat (mi lesz ha, miért ne, miért de, mit fog mondani, nem fog jól alakulni stb.) WTF???!!! Mi értelme ezeknek??? SEMMI! A múlton már nem tudok változtatni, egyedül arra jó a múlt, hogy tanuljunk belőle, aztán elfelejtsük (ezzel mondjuk már sokat foglalkoztam és elég jól állok, utóbbi időben tényleg inkább a jövő bizonytalansága nyomasztott). Persze míg a múlton 'már nem', addig a jövőn 'még nem' tudok alakítani. Így amiatt is felesleges az aggódás. Tényleg mennyi időt tölt az ember ilyenekkel. Tenni meg nem tud sokat, csak amikor éppen belekerül adott helyzetekbe (vagyis csak a jelneben tudsz cselekedni)!
Oké, ezt a témát még lehetne fejtegetni, pont most olvasok róla egy könyvet... Később még biztos szóba kerül, majd közlöm hogyan is állok a dologgal :) De most leállok, a lényeget nagvonalakban leírtam, szóval ez is az "elvárás lista" egyik pontja - lehet rajta dolgozni Berni! :)

- Aztán még van néhány "reményem", pl. bízom benne, hogy ezidő alatt kialakul bennem egy kép arról, hogy mit is szeretnék hosszabb távon csinálni az életemmel - itt elsősorban hivatásra gondolok, amibe tényleg szívem-lelkem beleadhatom. Illetve vannak még "apróságok", nem írok le mindent, maradjanak meg dolgok "csaknekem" is. :)

Kíváncsi vagyok, hogy amikor egy év múlva újra olvasom ezt a listát, milyen érzések ragadnak el. Mi az, amit sikerül teljesíteni, mi hogyan alakul stb. Érdekes lesz! Addig még egy izgalmas út vár rám! :)

"Érdekesség":
Mindig is azt hittem (kis buta haha:)), hogy ha új helyre megyek, akkor majd csupán attól, hogy máshol vagyok, minden megváltozik (megtanulok egy új nyelvet önszorgalomból, kevesebb édességet eszem, több időt szánok olyan dolgokra, amik tényleg érdekelnek, elkezdek sportolni, meg 'mittudoménmi', valószínűleg a végtelenségig lehetne írni a listát). Hát nem túl régen végre rájöttem több ilyen jellegű próbálkozás után, hogy ez nem így működik  (sssshhhh!!! ne is mondjatok semmit! jobb később, mint soha! :)).
Úgyhogy most csípkednem kell magam, meg összeszedni, hogy ÉN tegyek lépéseket a saját fejlődésem érdekében. (Igen, fosok. Hogy mitől? Attól, hogy nem sikerül. - Na tessék, ez az, amiről beszéltem. Hol itt a saját magamba vetett hit???!!!)

Centru Tbexbix - Sunrise Centre és a projekt :)

Igen, az első a máltai elnevezése a centernek - elég halandzsásan hangzik :) Napfelkelte magyarul. Ami szerintem nagyon találó név, tekintve a center feladatát, hivatását - hitvallását.

Szóval az egész központ önkéntes alapon működik, ami máris nagyon tetszik nekem! Alapvető feladata az oktatás, és egyéb, szociális jellegű segítségnyújtás a környékbeli (Cospicua vagy máltaiul Bormla) hátrányos helyzetű gyerekek, fiatalok számára. A programok célja - a tanítás/tanulás mellett -, a személyes növekedés és fejlődés elősegítése, a társadalmi-gazdasági helyzet fejlesztése.

A programok alapja a neohumanista  nézet  - vagyis az őszinte szeretet és tisztelet a másik ember és a többi teremtmény (állatok, növények) iránt; illetve a neohumanizmus szerint az igazi 'oktatás' lényege, hogy az egyén minden téren fejlődjön (fizikai, mentális, érzelmi, szociális, spirituális), hiszen ez nem csak az egyéni, de a kollektív 'jól-lét'-hez is hozzájárul.
Így a központ általt szervezett programok résztvevői praktikus foglalkozásokon vehetnek részt, melyből mindenki aktívan kiveszi a szerepét. Pl. dráma, zene, rajzolás és egyéb kézműves tevékenységek, sütés-főzés, kirándulások, angol nyelv játékos formában történő elsajátítása stb. - vagyis csupa olyan dolog, amit bárki kipróbálhat és felismerheti, hogy miben a legjobb. Azáltal, hogy a tanulási folyamat egy élvezetes, bátorító tevékenységben bontakozik ki, növekszik és fejlődik a gyerekek önbecsülése, motiváltsága, lelkesedése.
Bárcsak nekem is lett volna lehetőségem gyerekként ilyen csupa klassz dologban önfeledten részt venni!!! Valószínűleg nem lenne az önértékelésem a béka segge alatt :D

Szintén a neohumanizmus 'hitvallásához' tartozik a fenntartható élet(minőség), illetve a vegetáriánus táplálkozás. Hát ami azt illeti, vegetáriánusnak nem mondanám magam 100 méteres távolságból se :) De nyitott vagyok rá, hogy kevesebb húst fogyasszak (már voltak erre irányuló megnyilvánulásaim:)).

Na lényeg a lényeg, nekem nagyon tetszik ez az egész dolog és már tűkön ülve várom, hogy a részese lehessek!!! :)

Hogy kerülök én Máltára??!! :)

Az egész történet végzetszerű. Vagy sorsszerű. Vagy kinek ahogy tetszik :) (Ami biztos, hogy a véletlenekben NEM hiszek, így véletlenek sorozatának semmiképpen nem mondom:))

Már érettségi óta (ami nem tegnapelőtt volt...:)) foglalkoztat az önkénteskedés. Valahogy mindig lemondtam róla. Biztos eddig sosem volt igazán itt az ideje. Talán eddig kalandnak éltem volna meg, míg most érzem, hogy rengeteget fogok tudatosan profitálni, tanulni ebből az egy évből, elsősorban magamról, illetve sokat fejlődöm majd. Remélem. Egy év múlva ilyenkor már többet fogok tudni mondani :)

Na szóval :) 2013 telén lángra lobbant elmémben az elégedetlenség testet-lelket pusztító tüze, hogy nekem semmi nem jó úgy ahogy van, mást akarok csinálni, máshol akarok lenni. Elkezdtem hát gondolkodni, hogy akkor mit is kéne tennem ennek érdekében - így ötlött fel bennem újból az önkéntesség gondolata. Erre rásegítettek a beszélgetések Tesómmal (<3), aki szintén önkénteskedni készül. Igazából a máltai lehetőségre is Ő hívta fel a figyelmemet.
Persze először egyfajta menekülési útvonalnak fogtam fel a dolgot, a jelenlegi "rossz"-ból. És ez kicsit feszültté is tett, "nem igaz, hogy az egész életem egy menekülés" - gondoltam magamban. Állandóan gyötrő gondolatok cikáztak a fejemben, szinte aludni sem bírtam tőlük: "nekem már megint nem jó", "én még mindig nem érzem magam elégedettnek", "semmi nem úgy alakul, ahogy én akarom", "nem vagyok igazán boldog", "a fene essen bele, hogy mindenért meg kell küzdeni" és még sorolhatnám a sok badarságot...
...Először tehát a gondolkodásomat kellett rendbe szedni és kordába rázni. Rájöttem (ebben is volt segítségem <3), hogy minden úgy jó, ahogy van! Igenis jól alakulnak a dolgok, hiszen  minden olyan irányba halad, ahogy elterveztem, igaz nem egyik napról a másikra, ahogy én "akarom" - vagyis csak a türelmetlenségem szabott gátat annak, hogy megszülessen a felismerés: MINDEN JÓ! Juhhhú, nagyon megörültem neki :) Végre el tudtam fogadni az adott állapotot, sőt szerettem is, és hosszú idő óta nyugodtnak és elégedettnek éreztem magam. Már nem úgy álltam a máltai lehetőséghez, hogy "ha nem jön össze, falnak megyek" :)
...Be kell vallanom, már olyannyira elfogadtam a jelenlegi helyzetet és olyan pozitívan álltam hozzá, hogy konkrétan le is beszéltem magam Máltáról. Igen, így volt! Eldöntöttem, hogy ha sikerülne se mennék. Márpedig tudtam, éreztem legbelül, hogy ezt nekem találták ki és engem választanak ki, ha komolyan jelentkezem - ezért közvetlenül a máltaiaknak már nem is küldtem vissza a kérdőívet, amit kértek. Na de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen az egész történetet szeretném megosztani :)

Ízelítőt már kaptatok a dolgok lelki hátteréből. Egy zaklatott Berni menekülni akar az adott élethelyzetéből, kifundálja, hogy önkénteskedni fog. Jön egy lehetőség. Addigra helyre teszi magában a dolgokat, már nem is akar menni. De a lehetőség üldözi. :)

Meg voltam róla győződve, hogy "ez az én projektem". Kezdve azzal, hogy ecseteltem Tesómnak egyik beszélgetésünk alkalmával, hogy olyan szívesen mennék valami napsütötte tengerpartra (innen az esős Angliából, amit szintén nagyon szeretek - még ha ezen páran meg is botránkoznak:)). Azt is mondtam, hogy szeretnék olyan gyerekekkel foglalkozni, akik még igenis befogadóak, akiknek még át tudok adni valami okosságot az életről :) Erre egyik novemberi napon átküld Tesóm egy linket, hogy az EVS (European Voluntary Service - Európai Önkéntesküldő Szolgálat) egyik máltai programjára lehet jelentkezni sürgősen, mert aki ment volna, nem tud kiutazni. Indulás Januárban. Gyorsan megnéztem a részleteket. Lüktetett a szívem, gombócok nőttek a torkomba, nem akartam elhinni. Olvasom: Málta, "őőőrület"... olvasom tovább: gyerekekkel... "nem hiszem eeeel!"... kreatív foglalkozások, kirándulások szervezése, azokban való részvétel "na neeeee, ez király"... Azt hittem leesek a székről :) Azonnal küldtem a jelentkezésemet.
Bő két hétig semmi hír. Ekkor történt a "pálfordulásom", ezalatt tisztult le bennem a kép az élethelyzetemmel kapcsolatban, ekkor telepedett rám az oly' régóta áhított megnyugvás érzése :)

Aztán jött végre egy levél Máltáról, hogy töltsek ki és küldjek vissza egy 28 méteres kérdőívet. Itt volt az az érzésem, hogy ha visszaküldöm, engem választanak (nem azért, mert nagyképű vagyok, hanem mert ekkor már bármennyire is kézzel-lábbal ellenkeztem, legbelül egyszerűen tudtam -ahogy már fentebb is írtam-, hogy ez a projekt nekem való, több álmom valósulna meg általa -ezekről később). Nem reagáltam semmit, így egy héttel később jött egy értesítés, hogy kiválasztották az újabb embert, lezárult a jelentkezés. Szinte megkönnyebbültem.

Közben persze nagy változások előszele fújdogált londoni életemben, ami lekötötte minden gondolatomat - Málta már a múlté volt. Egy ideig. Decemberben ugyanis jött egy újabb e-mail, amiben kérdezték, hogy érdekel-e még a program, ugyanis a második ember is visszamondta. Na ekkor ütött be a krakk :) Újból gombócok a torkomban, most még nagyobbak, újból heves szívdobogás, most még erősebben, és ekkor már éreztem, hogy ez a végzetem, engem tényleg "üldöz" ez a lehetőség. Most vagy soha... Kitöltöttem az előzőleg megkapott kérdőívet, elküldtem Máltára, másnap skype interjú az ottani szervezet vezetőjével. Egymásra bólintottunk, két nap múlva megvettem a jegyemet.

Persze okozott egy álmatlan éjszakát, mire átrágtam magam a döntéshozatalon... Végre olyan dolog várt rám Londonban, amire én is vártam :) Viszont emögött olyan erős érzelmi és lelki háttér van, hogy még egy évet képes várni. Málta és az önkénteskedés várt közel 10 évet, nem nagyon tud többet - egyszerűen most kell megtörténnie. MENJÜNK! :)

Írtam fentebb, hogy több álmom is valóra válik most:
- úgy segíteni embereknek, hogy nem várok cserébe semmit (vagyis önzetlenül:)), és így kicsit talán hozzáadni a világ jobbátételéhez
- nemzetközi környezetben élni, jófej emberekkel Európa különböző országaiból, akiknek hasonló a gonolkodása (aki önkéntes alapon segít másoknak, rosszfej nem lehet:))
- mediterrán tengerparton élni
- gyerekekkel foglalkozni
- esélyt adni magamnak, hogy kilépjek a hétköznapok jövőtől való félelemmel átitatott és múlton rágódó megszokásából, és megtanuljam (igen, ezt tanulni és gyakorolni kell!:)) élvezni és szinte a bőrömön érezni a jelen pillanatot - ehhez nekem az kell, hogy olyat csináljak, amiben zsigerből örömömet lelem

Ez a "rövid" történet :)

2014. február 1-én irány Málta, Bormla 2015. január 31-ig.