Hogy kerülök én Máltára??!! :)

Az egész történet végzetszerű. Vagy sorsszerű. Vagy kinek ahogy tetszik :) (Ami biztos, hogy a véletlenekben NEM hiszek, így véletlenek sorozatának semmiképpen nem mondom:))

Már érettségi óta (ami nem tegnapelőtt volt...:)) foglalkoztat az önkénteskedés. Valahogy mindig lemondtam róla. Biztos eddig sosem volt igazán itt az ideje. Talán eddig kalandnak éltem volna meg, míg most érzem, hogy rengeteget fogok tudatosan profitálni, tanulni ebből az egy évből, elsősorban magamról, illetve sokat fejlődöm majd. Remélem. Egy év múlva ilyenkor már többet fogok tudni mondani :)

Na szóval :) 2013 telén lángra lobbant elmémben az elégedetlenség testet-lelket pusztító tüze, hogy nekem semmi nem jó úgy ahogy van, mást akarok csinálni, máshol akarok lenni. Elkezdtem hát gondolkodni, hogy akkor mit is kéne tennem ennek érdekében - így ötlött fel bennem újból az önkéntesség gondolata. Erre rásegítettek a beszélgetések Tesómmal (<3), aki szintén önkénteskedni készül. Igazából a máltai lehetőségre is Ő hívta fel a figyelmemet.
Persze először egyfajta menekülési útvonalnak fogtam fel a dolgot, a jelenlegi "rossz"-ból. És ez kicsit feszültté is tett, "nem igaz, hogy az egész életem egy menekülés" - gondoltam magamban. Állandóan gyötrő gondolatok cikáztak a fejemben, szinte aludni sem bírtam tőlük: "nekem már megint nem jó", "én még mindig nem érzem magam elégedettnek", "semmi nem úgy alakul, ahogy én akarom", "nem vagyok igazán boldog", "a fene essen bele, hogy mindenért meg kell küzdeni" és még sorolhatnám a sok badarságot...
...Először tehát a gondolkodásomat kellett rendbe szedni és kordába rázni. Rájöttem (ebben is volt segítségem <3), hogy minden úgy jó, ahogy van! Igenis jól alakulnak a dolgok, hiszen  minden olyan irányba halad, ahogy elterveztem, igaz nem egyik napról a másikra, ahogy én "akarom" - vagyis csak a türelmetlenségem szabott gátat annak, hogy megszülessen a felismerés: MINDEN JÓ! Juhhhú, nagyon megörültem neki :) Végre el tudtam fogadni az adott állapotot, sőt szerettem is, és hosszú idő óta nyugodtnak és elégedettnek éreztem magam. Már nem úgy álltam a máltai lehetőséghez, hogy "ha nem jön össze, falnak megyek" :)
...Be kell vallanom, már olyannyira elfogadtam a jelenlegi helyzetet és olyan pozitívan álltam hozzá, hogy konkrétan le is beszéltem magam Máltáról. Igen, így volt! Eldöntöttem, hogy ha sikerülne se mennék. Márpedig tudtam, éreztem legbelül, hogy ezt nekem találták ki és engem választanak ki, ha komolyan jelentkezem - ezért közvetlenül a máltaiaknak már nem is küldtem vissza a kérdőívet, amit kértek. Na de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen az egész történetet szeretném megosztani :)

Ízelítőt már kaptatok a dolgok lelki hátteréből. Egy zaklatott Berni menekülni akar az adott élethelyzetéből, kifundálja, hogy önkénteskedni fog. Jön egy lehetőség. Addigra helyre teszi magában a dolgokat, már nem is akar menni. De a lehetőség üldözi. :)

Meg voltam róla győződve, hogy "ez az én projektem". Kezdve azzal, hogy ecseteltem Tesómnak egyik beszélgetésünk alkalmával, hogy olyan szívesen mennék valami napsütötte tengerpartra (innen az esős Angliából, amit szintén nagyon szeretek - még ha ezen páran meg is botránkoznak:)). Azt is mondtam, hogy szeretnék olyan gyerekekkel foglalkozni, akik még igenis befogadóak, akiknek még át tudok adni valami okosságot az életről :) Erre egyik novemberi napon átküld Tesóm egy linket, hogy az EVS (European Voluntary Service - Európai Önkéntesküldő Szolgálat) egyik máltai programjára lehet jelentkezni sürgősen, mert aki ment volna, nem tud kiutazni. Indulás Januárban. Gyorsan megnéztem a részleteket. Lüktetett a szívem, gombócok nőttek a torkomba, nem akartam elhinni. Olvasom: Málta, "őőőrület"... olvasom tovább: gyerekekkel... "nem hiszem eeeel!"... kreatív foglalkozások, kirándulások szervezése, azokban való részvétel "na neeeee, ez király"... Azt hittem leesek a székről :) Azonnal küldtem a jelentkezésemet.
Bő két hétig semmi hír. Ekkor történt a "pálfordulásom", ezalatt tisztult le bennem a kép az élethelyzetemmel kapcsolatban, ekkor telepedett rám az oly' régóta áhított megnyugvás érzése :)

Aztán jött végre egy levél Máltáról, hogy töltsek ki és küldjek vissza egy 28 méteres kérdőívet. Itt volt az az érzésem, hogy ha visszaküldöm, engem választanak (nem azért, mert nagyképű vagyok, hanem mert ekkor már bármennyire is kézzel-lábbal ellenkeztem, legbelül egyszerűen tudtam -ahogy már fentebb is írtam-, hogy ez a projekt nekem való, több álmom valósulna meg általa -ezekről később). Nem reagáltam semmit, így egy héttel később jött egy értesítés, hogy kiválasztották az újabb embert, lezárult a jelentkezés. Szinte megkönnyebbültem.

Közben persze nagy változások előszele fújdogált londoni életemben, ami lekötötte minden gondolatomat - Málta már a múlté volt. Egy ideig. Decemberben ugyanis jött egy újabb e-mail, amiben kérdezték, hogy érdekel-e még a program, ugyanis a második ember is visszamondta. Na ekkor ütött be a krakk :) Újból gombócok a torkomban, most még nagyobbak, újból heves szívdobogás, most még erősebben, és ekkor már éreztem, hogy ez a végzetem, engem tényleg "üldöz" ez a lehetőség. Most vagy soha... Kitöltöttem az előzőleg megkapott kérdőívet, elküldtem Máltára, másnap skype interjú az ottani szervezet vezetőjével. Egymásra bólintottunk, két nap múlva megvettem a jegyemet.

Persze okozott egy álmatlan éjszakát, mire átrágtam magam a döntéshozatalon... Végre olyan dolog várt rám Londonban, amire én is vártam :) Viszont emögött olyan erős érzelmi és lelki háttér van, hogy még egy évet képes várni. Málta és az önkénteskedés várt közel 10 évet, nem nagyon tud többet - egyszerűen most kell megtörténnie. MENJÜNK! :)

Írtam fentebb, hogy több álmom is valóra válik most:
- úgy segíteni embereknek, hogy nem várok cserébe semmit (vagyis önzetlenül:)), és így kicsit talán hozzáadni a világ jobbátételéhez
- nemzetközi környezetben élni, jófej emberekkel Európa különböző országaiból, akiknek hasonló a gonolkodása (aki önkéntes alapon segít másoknak, rosszfej nem lehet:))
- mediterrán tengerparton élni
- gyerekekkel foglalkozni
- esélyt adni magamnak, hogy kilépjek a hétköznapok jövőtől való félelemmel átitatott és múlton rágódó megszokásából, és megtanuljam (igen, ezt tanulni és gyakorolni kell!:)) élvezni és szinte a bőrömön érezni a jelen pillanatot - ehhez nekem az kell, hogy olyat csináljak, amiben zsigerből örömömet lelem

Ez a "rövid" történet :)

2014. február 1-én irány Málta, Bormla 2015. január 31-ig.