Ludovico Einaudit IMÁDOM!!! Ugye alapból a zongora, mint hangszer nagy szerelmem, szerintem nincs szebb zene, mint amit zongorán lehet játszani! <3 Legjobban csukott szemmel szeretem magam teljesen átadni a dallamoknak... Olyankor szinte belebizsergek a gyönyörűségbe, sokszor potyognak a könnyeim... Lodovicot akkor "ismertem meg", amikor megnéztem az 'Életrevalók' című francia filmet. Ezt MINDENKINEK MEG KELL NÉZNIE!!! És itt a zene a filmből, nem tudom megunni (se a zenét, se a filmet:)):
Különben pont végig tudom hallgatni, mire beérek dolgozni :) (Kivéve, ha a parton sétálok végig, akkor jöhet még egy zene.) (Ja és ilyenkor nincs csukva a szemem :))
Na és akkor a másik téma, a befogadóképességem... Megtelt, kész, vége, nincs tovább!!! Komolyan eljutottam vasárnap reggel arra a pontra, hogy egyszerűen képtelen vagyok több újat befogadni. Annyi élmény ért az elmúlt két hétben, hogy őrület. Mindig csinálunk valamit, mindig megyünk valamerre, nem győzöm csodálni azt, ami körülvesz és ami zajlik körülöttem. Épp ezért úgy terveztem, hogy az egész vasárnapot otthon töltöm, szépen írom az elmaradt bejegyzéseket a blogra, válaszolok e-mail-ekre, pihenek...
...De egyszerűen képtelen vagyok "nem"-et mondani bármire is... Így este elmentünk egy kulturális rendezvényre, ahol az itt élő ázsiaiak, afirkaiak mutatták be, hogy hogyan élnek. Elsősorban zenéltek, énekeltek, táncoltak, illetve tipikus ételeiket árulták. Sok volt a szíriai és líbiai. Persze a 'sok' relatív, mert egy nagy teremben szellősen elfértünk :) Voltak más EVS önkéntesek is, nekik asztaluk is volt, az ő máltai projektjük, hogy fair trade élelmiszereket és kézműves termékeket árulnak, meg iskolákba járnak előadásokat tartani valamiről (már nem emlékszem miről:)).
Itt éreztem lgerősebben, hogy már képtelen vagyok fotózni, meg igazán befogadni azt, amit látok és hallok. :)
Hazafelé nagyon vicces volt. Vártuk a buszt, ami óránként egyszer jár. 20 perc után megállapítottuk, hogy valószínűleg előbb jött, mint ami a menetrendben van, így lemaradtunk róla. Beszéltük, hogy stoppolni kéne, de mivel öten vagyunk, nem férünk be egy kocsiba, szóval elindultunk gyalog. Erre 30 méterrel később megszólít minket két szíriai srác, akik szintén a rendezvényen voltak, hogy ők ketten két kocsival vannak, elvigyenek-e minket haza. Hát persze, hogy vigyenek csak minket haza! :) Bepattantunk és 10 perc alatt itthon voltunk. Mondjuk én azért a biztonság kedvéért megkérdeztem tőle, amikor beszálltunk az autóba, hogy ugye nem akarnak elrabolni minket. Nem akartak. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése