2014. február 12., szerda

Marsaxlokk :)

Most lett egy kis időm és energiám, hogy pótoljam a hétvégi beszámolókat. :) Így a mostani bejegyzésben a vasárnapról írok. Ahogy előzőleg már említettem, Marsaxlokk-ba mentünk piknikezni és halpiacot nézni. A -nem egész napot igénylő - hétvégi programok úgy szoktak kezdődni, hogy "oké, akkor délben találkozunk a téren" ("see you at 12 on the square":)). Szóval délben kilépünk mi a lakás ajtaján a tér egyik oldalán, a többiek meg a másik lakás ajtaján a tér túloldalán és középen találkozunk (kivéve amikor mi nem készülünk el és a többiek becsöngetnek hozzánk :)). Busz 12:10-kor jön, igyekezni kell, bár sose lehet tudni, hogy tényleg jön-e (erről is majd lesz bejegyzés a későbbiekben).

Oké, elértük a buszt. Egy másik településen szálltunk le véletlenül, de semmi gond, átsétáltunk Marsaxlokk-ba :) Itt ugye nem nagyon vannak távolságok. Útközben elhaladtunk a St Lucian torony mellett, amit lovagok építettek 1610-ben erődnek. Most a Máltai Halászati Tudományos Központ otthona:


<3 kaktusz :)

Szép idő volt nagyon, de néha azért jött egy-egy felhő és a szél is fújt kicsit - így aki tengerben fürdést tervezett, lemondott róla :) A piknikezésünk annyiban kimerült, hogy leültünk egy patkára és megettük amit vittünk :) Szerencsére még volt piac, igaz elsősorban a "piacos piac" volt tele árusokkal, a halakat nagyrészt már eladták, mire mi odaértünk.


olívabogyón le tudnám élni az életemet :)

Marsaxlokk egy öbölben elhelyezkedő pici halásztelepülés. Innen látják el Málta jelentős részét hallal, fő megélhetési forrása mindig is a halászat volt. Az ide látogatókat nem csak a vasárnapi halpiac vonzza, hanem a luzzuk látványa is. A luzzuk a halászcsónakok, melyek eredete az i.e. 800 körül  Máltára érkező főníciaiak idejére datálható. Színük jellegzetes élénk, Ozirisz szeme ékesíti, mely védelmet nyújt a gonosz ellen.



Ozirisz szeme pont nem látszik egyik fotón sem :)


Ahogy néztem ezt a két bácsit (az alábbi fotón) az jutott eszembe, hogy biztosan helyi halászok. Itt élték le az egész életüket, kora hajnalban keltek hosszú évtizedeken át, hogy vízre szállhassanak a színes halászhajóikkal és ellássák élelemmel a sziget lakóit. Az életük a halászat, a tenger, a csónak, a falu. Lehet, hogy soha ki sem tették a lábukat a szigetet körbeölelő vizekről. És így boldogok! Soha nem voltak nagyravágyóak, kapzsik, törtetőek. A hajnali ébredés tette őket boldoggá, a tudat, hogy kimehetnek a nyílt vízre, érezhetik a tenger sós illatát, ringatózhatnak a hullámokon, hosszú órákon át javíthatják hálóikat. És amikor már megfáradtan csak arra vágynak, hogy megpihenjenek egy padon, akkor is az öblöt választják, hiszen az az életük...


A főtér hangulatos a maga templomával és kávézóival, éttermeivel, ahonnan a kikötő látványa tárul elénk. Én beleszerettem (jééé:)). A házak "máltaiasan" lepukkantak, rozogák, omladoznak - IMÁDOM!!! <3 



bármikor beköltöznék :)

itt Máltán komolyan elképzelhető, hogy élnek ebben a házban emberek! :)




azt gondolnánk össze akar omlani, erre betesznek egy ilyen őrületes ajtót. olyan erős ez a szín, hogy szinte azt hiszem, ez az eszméletlen ajtó tartja össze a házat - ÁLLATI KLASSZ :)

GYÖNYÖRŰ!!! <3

Este még átmentünk a másik lakásba, mindenki "bedobta" az asztal közepére a körömlakkjait és szépen újralakkoztuk a körmeinket :D Igen, "körömpartyt" tartottunk. Emlékszem 10 éve a gimiben még röhögtem a többieken, akik ezt akkoriban csinálták. Erre most tessék, én körömpartizok :D


Ja igen! Ezt még a szombati naphoz elfelejtettem betenni - megérkezett Angliából a hajóm, szóval lehet repeszteni a nyílt vízen :)


1 megjegyzés:

  1. Tényleg állati jó hangulatú városka ez is, ezek az élénk színek, nagyon tetszik!!! Látom, szép piros lett a körömparty eredménye, tök jó:) <3

    VálaszTörlés